OpenStack: your own cloud service without huge licence fees

2015/ 05/10

Míg pár éve még az volt a kérdés, hogy költséghatékonyabb-e, ha virtualizálunk, manapság ez már természetes. A technológia kiforrta magát, és a ROI értékek is meggyőzőek. Jelenleg a kérdés az, hogy mivel virtualizáljunk?

Az Amazontól az OpenStackig

A piacon szinte már minden nagy résztvevő kijött a saját termékével. Úttörőként az Amazon az EC2 felhő-szolgáltatásával jelent meg, majd sorra követte őt a konkurencia: a Google Cloud, a Microsoft Azure, a HP Helion (ami időközben bebukni látszik) és a VMware vCloud.

A nagy nevek mellett ekkor tűnt fel a Rackspace és borította fel a piacot a publikus cloud szolgáltatásával, amely a világ legnagyobb OpenStack alapú rendszere.
 

Az OpenStack sikerrecept: nincs vendor lock

Míg a nagyobb piaci szereplők (érthető módon) igyekeztek az ügyfeleiket a saját megoldásaikhoz láncolni, addig az OpenStack pont az ellenkezőjét teszi: megszabadítja a felhasználókat a vendor locktól.

A rendszer teljesen nyílt és ingyenes megoldást nyújt azoknak, akik saját felhőt szeretnének maguknak, legyen a privát-, publikus- vagy akár hibrid felhő, miközben kompatibilis a többi virtualizációs megoldással (ESXi, HyperV, stb.) is.

Az OpenStack nem kötődik egyetlen nagy gyártóhoz sem, ellenben minden nagy gyártó támogatja a megoldást.

A budapesti OpenStack CEE Day-en is elhangzott, hogy a 'Stack nem kiszorítani kívánja a többi megoldást, szerintük békében megférnek egymással a technológiák.

Felhő

Modularitás és folyamatos fejlesztések

Ha megnézzük az OpenStack moduláris felépítését, minden eleme kicserélhető valamely másik cég megoldására. Hypervisor terén a rendszer a KVM megoldást alkalmazza, de kompatibilis XEN, ESXi, HyperV, QEMU, stb. megoldásokkal is. Ugyanígy használhatjuk a hálózatunk virtualizálásához a VMware NSX megoldását is az OpenVSwitch helyett.

Ezek mind olyan előnyök, amelyek fontos döntési szempontok lehetnek amikor az éves virtualizációs licenszköltséget kell meghatározni. Nem is említve azt a hatalmas közösséget, akik folyamatosan fejlesztik, javítják és jobbá teszik ezt a felhő-szoftvert.

Az OpenStack elterjedésében az is jelentős segítség, hogy a megoldást nem az általában "nagy ellenállást kiváltó" végfelhasználók használják, hanem az IT üzemeltetők, akik szívesen haladnak a korral és próbálnak ki új technológiákat.

A nagy hollywoodi vállalatok már felismerték a technológia előnyeit. A Comcast, a Disney és a Time Warner már régóta használja privát felhő-megoldásként, de folyamatosan nő azok száma, akik a magas licenszköltségek helyett egy ingyenes, opensource megoldást választanak.