Szerezzen akár 500 millió forintos támogatást a következő kutatás-fejlesztési és innovációs projektjére!

2019/07/06
Az NKFIH új pályázati felhívást tett közzé, amely keretein belül a jelentkezők KFI tevékenységeit összesen 45 milliárd forinttal tervezi támogatni. Kérje tanácsadóink segítségét, akik nem csak a pályázat beadásában, de a koncepció, műszaki tartalom kidolgozásában is segítségére lesznek!

Legfontosabb tudnivalók:

Kiknek szól a pályázat?

A pályázatra kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok is jelentkezhetnek.
Más, korábbi támogatásoktól eltérően most a Közép-magyarországi régióban székhellyel rendelkező cégek is pályázhatnak.
A pályázat két alprogramot határoz meg:

  • Az „A” alprogram elsősorban a piaci potenciállal rendelkező, a támogatás megtérülését valószínűsítő KFI projektek támogatását célozza meg. Célja új üzleti lehetőségek megalapozása akár önállóan, vagy konzorciumi partnerek bevonásával.
  • A „B” alprogram ugyancsak KFI tevékenységekre irányul azzal a megkötéssel, hogy az kizárólag olyan konzorciumban teljesíthető, amelynek része valamely felsőoktatási intézmény, vagy kutató-tudásközvetítő szervezet.

Mire kapható támogatás?

A támogatás olyan termékek, technológiák, vagy szolgáltatások kialakítását támogatja, amelyek jelentős tudományos és/vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkeznek és azok üzletileg hasznosíthatók.

Melyek az elszámolható költségek?

  • A projektben résztvevő KFI munkatársak bérköltsége: minimum a projekt teljes költségvetésének 30%-a
  • Igénybe vett K+F szolgáltatás: maximum a költségvetés 40%-áig
  • Eszközbeszerzés: maximum a költségvetés 40%-áig
  • Közvetlenül szükséges anyagköltség
  • Piacra jutáshoz kapcsolódó költségek: maximum a költségvetés 15%-áig

Mekkora a támogatás mértéke?

Támogatási kérelmenként az igényelhető támogatás összege: 

  • az „A” alprogramban önálló jelentkezés esetén 100-500 millió Ft támogatás, konzorcium esetén 150-500 millió Ft támogatás
  • a „B” alprogramban  400-1.000 millió Ft

Milyen kötelező vállalások vannak?

  • A projekt fizikai befejezéséig piacra vihető termék/technológia/szolgáltatás kerül előállításra, és
  • a projekt befejezési éve utáni 3 egymást követő üzleti évben eléri az ebből származó árbevétel legalább 30%-át, és
  • a projekt befejezési évét követő üzleti évben a pályázó K+F ráfordítása eléri a 2018-es évi összeget, de legalább a támogatás 25%-át.

Mikor kezdődik a jelentkezés?

Várhatóan júniusban kerülhet sor a kitöltő program élesítésére, ekkor kezdhető meg a pályázatok benyújtása. Érdemes mielőbb elkezdeni a felkészülést, mivel a 45 milliárd forintos keret kimerülése esetén a pályázat felfüggesztésre kerül.

Hogyan jelentkezhet?

Ha érdekli a pályázati lehetőség, vegye fel velünk a kapcsolatot! Tanácsadóink készséggel állnak rendelkezésére egy ingyenes konzultációs lehetőségre.

 

Hogyan segítjük Önt a pályázat során?

Tanácsadóink és szakembereink igény szerint a pályázat beadásától annak megvalósításáig folyamatos segítséget nyújtanak:

  1. Előminősítés
    Megvizsgáljuk, hogy vállalata megfelel-e a pályázat által előírt feltételeinek, és milyen mértékű támogatást pályázhat meg.
  2. Pályázatírás
    Pályázatírási szolgáltatásunk keretében vállaljuk a teljes pályázati anyag és a hozzá kapcsolódó dokumentáció összeállítását.
  3. Innovációs tanácsadás
    Szakértő csapatunk megvizsgálja, hogy elképzelése milyen innovatív lehetőségeket rejt. Ezeket felhasználva meghatározzuk a legoptimálisabb technológiai irányvonalakat és konkrét lépésekké alakítjuk azokat.
  4. Eszközbeszerzés
    A lehetséges alternatívákat kiértékelve meghatározzuk, beszerezzük és működésbe hozzuk a kivitelezéshez szükséges technológiai eszközöket  (pl.: informatikai berendezések, licenszek).
  5. Fejlesztés
    Biztosítjuk ötlete maximális szoftveres támogatását! A tervezéstől a tesztelésen át egészen az utólagos optimalizálásig a segítségére lehetünk.

További információkat a pályázati felhívásban és a pályázati útmutatóban talál.