Minden, amit tudni akart a kombinált pályázati lehetőségekről

2017/19/05

Az IVSZ üzleti reggelijén számos fontos információval gazdagodhattunk a jelenleg futó kombinált pályázatokról. Íme a leghasznosabb tippek pályázóknak és pályázni kívánóknak.

A hetet az IVSZ rendezésében megtartott Takeaway üzleti reggelivel indítottuk, ahol első kézből tájékozódhattunk a jelenleg nyitott kombinált pályázatok legfontosabb tanulságairól, tapasztalatairól. A Budapest Banktól kombinált hiteltermékekhez kapcsolódó tanácsokat hallgattunk meg, valamint régóta érlelt kérdésekre is választ kaphattunk a Magyar Fejlesztési Bank és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselőitől - akik mind aktív résztvevői a pályázati elbírálásnak.

Még nem maradt le semmiről

Annak ellenére, hogy a hazai pályázatok március végéig kiírásra kerültek, és a közelebbi jövőben új lehetőségekre nem nagyon készülhetünk, még mindig érdemes élni a kínálkozó alkalommal és pályázni. A palyazat.gov.hu aktuális statisztikai adataiból kiderül, hogy a népszerű kiírások többsége korántsem bővelkedik magas részvételi aránnyal. A források jelentős része továbbra is kiosztásra vár, ezért még biztosan jó eséllyel nyújthatunk be nyertes pályázatot.

Pályázzon a Régenssel! Kérjen visszahívást tanácsadóinktól, akik nemcsak a pályázat beadásában, de a koncepció kidolgozásában is örömmel segítenek.

Némi statisztika:

A palyazat.gov.hu oldalán elérhető statisztikákból jól látható, hogy az egyes pályázatokra szánt forrás összegéből még jócskán van elérhető összeg, a teljes támogatási keretnek jellemzően csak kis százalékára nyújtottak be eddig támogatási kérelmet. 

Erről tanúskodik az is, hogy a pályázatoknál maximálisként meghatározott támogatottak száma még sok esetben tartogat lehetőségeket. Az eddig beérkezett pályázatok száma ugyanis rendre elmarad a kijelölt felső értékektől.

A kombinált hiteltermék bűvös fogalma

A jelenleg elérhető hazai pályázatok - az eddig megszokott felépítéstől eltérően - kombinált hiteltermékre épülve új, visszatérítendő elemmel bővült finanszírozási konstrukciót alkotnak, mely nemcsak a pályázók körében, de a pályázati rendszerben is nagyfokú bizonytalanságot eredményez. A bizonytalanságot azonban csak a konstrukció újdonsága okozza.

A folyamat mögé nézve ugyanis azonnal láthatóvá válnak a hitelben rejlő lehetőségek és annak előnyei. A hitelkonstrukciónak köszönhetően a korábban akár 50%-ot is elérő önerő mértéke például jelentősen csökkent. Az új kombinált pályázatoknál jellemzően 10-25% saját erővel kell kalkulálnunk. Emellett ha klasszikus hitelben gondolkodunk, a pályázatban rendelkezésre álló hosszú futamidejű, garantált 1-2% kamattal biztosított finanszírozást biztosan nem tudnánk a pályázat keretein kívül, egy bankba besétálva igényelni. A hitel emellett önmagában is rendelkezik támogatás-tartalommal, mely az alacsony kamatokat még tovább csökkentheti. A hosszú futamidő stabil cash-flowt tesz lehetővé, mely a cég számára magas potenciállal szolgálhat a pénzügyek terén. Mindezt pedig olyan üzleti területen tudja biztosítani, amely a mindennapi életben ritkán hitelképes.

Tekintsünk el tehát a korábbi konstrukcióktól és a visszatérítendő támogatás kevésbé vonzó fogalmától. Nézzük a kombinált pályázatok ezen részét úgy, mint egy jó feltételekkel, széles körű tevékenységre igénybe vehető, kedvező hitelt. 

Az elbírálás folyamata

A kombinált pályázatok az újszerű konstrukció miatt módosítanak az eddig megszokott elbírálási folyamaton is. A támogatás és a visszatérítendő hitel elbírálása, megítélése két külön bizottság döntésével valósul meg. A két döntés azonban összefügg, vagyis igenlő válasz esetén az egyik nélkül a másik nem állja meg a helyét. A nyertes pályázathoz mindkét bizottságtól elfogadó döntést kell kapnunk.

A támogatási kérelem benyújtásának folyamatát ennek ellenére igyekeztek egyszerűnek megtartani. A pályázati e-ügyintézés felületen (EPTK) a támogatási és hitel kérelem egyszerre benyújtható, könnyen érhető és kezelhető űrlapok formájában. Az elbírálás folyamatában mindössze az e-ügyintézési felület “túloldala” módosult, bonyolódott.

A pályázati elbírálás teljes folyamata:

Személyes egyeztetés az MFB-ponton

Közös támogatási és hitelkérelem feltöltése

Kiválasztási eljárás - BB

Kiválasztási eljárás - NGM

Hiánypótlás és tisztázó kérdések - NGM és BB

Hitelbírálat - BB és MFB

Támogatási döntés - NGM

Értesítés az online felületen - NGM és BB

Támogató okirat kiadása / Támogatási szerződés megkötése - NGM

Hitelszerződés megkötése - BB

Megvalósítás

Kifizetési kérelem beadása az online felületen

Támogatás jóváhagyása - NGM

Hitel jóváhagyása - BB

Kifizetés

5+1 hasznos tanács nyertes támogatási kérelem benyújtásához

  • Scoring és az automatikus elbírálás
    Az általánosabb pályázatok esetén (pl.: GINOP 3.2.2) a vissza nem térítendő támogatás elbírálása rendkívül egyszerűen, az adott cég által benyújtott pályázat értékelésének eredményei alapján, szinte automatizmusokkal történik. Nincs más dolgunk, mint a követelményeknek megfelelő scoring értéket elérni a pályázatunkkal. Ehhez pedig rendelkezésre áll egy kalkulátor is, mellyel egyszerűen ellenőrizhetjük, hány pontot kapna a pályázatunk az elbíráláskor.
  • Banki garancia fedezetként
    Az IKT szektorban működő cégek esetében komoly kihívást jelent, hogy a kombinált pályázatok visszatérítendő hiteltermékéhez a követelményeknek megfelelő fedezetet tudjanak nyújtani. Számukra jelenthet megoldást az úgynevezett banki garancia, mely egy szabadon választott banknál igényelhető a vissza nem térítendő összeg 50%-ának megfelelő összegre vonatkozóan, a hitel futamidejére illeszkedő érvényességgel. A banki garanciában rejlő könnyebbség, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor elegendő a pályázónak nyilatkoznia arra vonatkozóan, hogy banki garanciát fog igényelni. A tényleges garancia mindössze a támogatási szerződés megkötésekor szükséges.
  • Kerüljük a projekttartalom módosítását
    A számos újítás ellenére a pályázati rendszer megtartotta bizonyos velejáró “betegségeit”. Ilyen a projekttartalom pályázat közben történő módosításának nehézsége. Tekintettel arra, hogy a projektfutamidő jellemzően több évet tesz ki, nem kizárt, hogy a projekt futamideje alatt megváltoznak a körülmények, a rendelkezésre álló eszközök, a projekt céljai, melyek a projekttartalom módosítását tennék szükségessé. Ennek ellenére a rendszer a módosítást egyelőre nagyon nehézkesen kezeli, ezért a beadáskor minden esetben törekedjünk a fenntartható megoldások rögzítésére.
  • Válasszuk meg jól az MFB pontot a hitel kapcsán
    Ahogy a projekttartalom módosítását sem kezeli jól a pályázati rendszer, a hitelkonstrukcióhoz kapcsolódóan a pályázó által kiválasztott MFB pont módosításra sincs időközben lehetőség. Az MFB pont kiválasztása ezért soha ne legyen egy gyors és véletlenszerű kijelölés egy lenyíló listából. A hosszú futamidejű hitel következtében a kiválasztott bankkal akár 8-15 évig is együtt kell működnünk, ezért a döntésünket minden esetben megfontoltan hozzuk.
  • Az előleg kérdése
    A támogatási szerződés megkötését követően a hitelből előleg nem igényelhető, viszont a vissza nem térítendő összegből 50%-ot előzetesen megkap a nyertes pályázó. Ezzel az előleggel a projekt zárásakor kell elszámolni, így hatékonyan beépíthető a projekt megvalósításába.
  • +1 A konzorciumban rejlő erősségek
    A statisztikai adatokból kiderül, hogy bizonyos - korábban sikeres konstrukciókkal indított - pályázatok esetében (pl.: GINOP 2.1.2.) a benyújtott kérelmek elenyésző százaléka kerül ki nyertesként. Az alacsony sikerráta okai között a pályázat innovációs tartalmának hiánya is szerepel, mely mellett az innovációs képesség is sok esetben kevésbé alátámasztott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen pályázaton nagyobb sikerrel indulnak azok a szereplők, akik konzorciumként valamely szakmai partner bevonásával olyan projektötlettel indulnak, mely innovatív és integrált megoldást kíván nyújtani valamely problémára.

Bízza ránk az innovációs tartalom kidolgozását! Kérjen visszahívást tanácsadóinktól, akik nemcsak a pályázat beadásában, de a koncepció kidolgozásában is örömmel segítenek.

Horváth Kata
horvath.kata@regens.hu

Kajzingerné Szarka Andrea
szarka.andrea@regens.hu