SaaS felhőszolgáltatás a Gondrand számára

Partner:

Gondrand Kft.

Terület

Felhőszolgáltatás

Technológiák

AWS, MySQL, Oracle, PowerBuilder

Az NTG Gondrand Kft. a Régens már-már tradicionális partnerek, együttműködésünk közel 20 éves. Mind a technológia, mind az alkalmazások tekintetében szinte az összes fejlődési lépcsőfok bejárásra került. A hosszú évek óta sikeres együttműködés újabb fejezete a felhőszolgáltatás bevezetése volt.

Kihívás

Az NTG Gondrand Kft-nél hosszas tervezés és alternatívák vizsgálata után az a döntés született, hogy technológiai átállást valósít meg, és a hagyományos saját szerverparkon alapuló megoldás viszonylag rövid határidővel kivezetésre kerül. Ezért a Régens lehetőséget kapott, hogy teljes informatikai infrastruktúrát és szakértői hátteret biztosítson az NTG Gondrand Kft. számára. A döntés után, a tervezési és implementációs munkálatokat kevesebb, mint két hónap alatt kellett megvalósítani. A rendszerrel szembeni elvárás volt a Régens programcsalád logisztikai, pénzügyi moduljait, továbbá a beszállítói lánc szereplői közötti információáramlást (WEBSCM) stabil biztosítása. A cél egy olyan biztonságos és hatékony környezet kiépítés volt, amely a jövőben könnyen bővíthető, skálázható, megbízhatóan kiszámíthatóan és költséghatékonyan működik.

Megoldás

A közös tervezés eredményeként egy SaaS (Software as a Service) alapú szolgáltatás kiépítése került tervezésre. Az AWS adatközpontja és felhőszolgáltatása stabil alapot biztosított egy ilyen összetett és magas rendelkezésre állású környezet megvalósítására. A megvalósítás során az AWS több szolgáltatását is igénybe vettük. Amit csak lehetett, azt serverless módon szerettük volna megoldani, pl. az objektum alapú mentések tárolására az S3 szolgáltatást választottuk, az Oracle adatbázisokat RDS (Relational Database Service)-ként biztosítjuk. Kiemelten fontosnak találjuk a környezet megfelelő védelmét, ennek érdekében a szolgáltatás elérése virtuális VPN kapcsolaton keresztül valósul meg. A szolgáltatás biztosítja az elvárt rendelkezésre állási és biztonsági szintet, továbbá a környezet bővíthetőségének lehetőségét. A szolgáltatás részeként Régens biztosítja a rendszerüzemeltetést és ügyféltámogatást.

Eredmény

A kiépítési szakaszban még szorosabb együttműködés valósult meg az NTG Gondrand Kft. munkatársai és Régens között. Létrejött egy minden igényt kielégítő SaaS megoldás. Köszönhetően a Régens professzionális szakértői csapatának és szolgáltató partnereinek, sikerült egy olyan komplex szolgáltatást kiépíteni, amely teljeskörűen támogatja Gondrand logisztikai folyamatait. A bevezetés óta csökkentek a cég munkavállalóit terhelő járulékos feladatok (a teljes körű IT támogatásnak köszönhetően), a költségek jóval tervezhetőbbé váltak, a kiépített VPN kapcsolatnak köszönhetően bárhonnan és bármikor biztonságosan elérhető a környezet.

Próbálja ki ingyenesen AI alapú beszédfelismerő alkalmazásunkat!

Gyorsítsa fel munkáját a mesterséges intelligencia segítségével! A magyar nyelvre optimalizált Alrite szoftveralkalmazás segítségével egyszerűen készíthet szövegleiratokat és videó feliratokat a diktált, vagy már korábban rögzített hang- és videóanyagokhoz. Az alkalmazás lehetőséget kínál a fájlok tárolására, a szövegleiratok szerkesztésére és megosztására, valamint speciális keresési lehetőségekre.

Kipróbálom