Kreatív üzletszerzés adatvezérelt marketinggel – részt vettünk a HVG Growth Hacking konferencián

2017. okt. 18.
2017.10.11-én került megrendezésre az első HVG Growth Hacking Konferencia, ahol kkv vezetők, marketing szakemberek és startup vállalkozók ismerkedhettek meg mélyebben az adatvezérelt marketing eszközeivel.

Bár a growth hackinget sokan csak egy újabb divatirányzatnak tartják a startupok körében, valójában egyre szélesebb körben terjedő szemléletről beszélhetünk. A kifejezés megalkotója Sean Ellis, aki bár pontos definícióval nem szolgált még a jelenségre, de összefoglalva egy adatelemzésen alapuló online marketing szemléletként jellemezte, amely új megközelítéssel próbálja elérni a vállalat növekedését.

John Wanamakerhez köthető a híres mondat, miszerint a marketingköltség fele kidobott pénz, csak épp azt nem tudjuk, melyik fele. Nos, az adatközpontú online marketing szemlélet véget vet ennek a problémának, hiszen a folyamatos méréssel egyértelműen meghatározható, hogy mely kampányok, mely hirdetésvariációk, mely platformok azok, amelyek nem hoznak megfelelő számú érdeklődőt.

Az eseményen az előadásokat három fő terület köré csoportosították: growth, hacking és stories.

Growth

A növekedési szekciót a konferencia legnagyobb neve, Nejc Skoberne, az UBER marketing menedzsere nyitotta meg előadásával, melyben bemutatta, hogyan érték el az UBER robbanásszerű növekedését forradalmasítva a közlekedésről alkotott képünket, és hogyan fordították meg a sales tölcsért ajánlói rendszerüknek köszönhetően a minél nagyobb felhasználói réteg elérése érdekében.

Egerszegi Krisztián, a MiniCRM ügyvezetője a sikeres értékesítéshez, az elégedett ügyfelekhez és így a növekedés eléréshez konkrét mutatószámokat rendelt. Stratégiájuk szerint minden email megkeresésre 5 percen belül kell reagálni, hogy még akkor tudjuk fenntartani az érdeklődését a potenciális ügyfélnek, amíg a fejében van a problémája és cégünk. Ha az első megkeresést követő 7 napon belül nem sikerül megállapodást kötni, 50 %-kal csökken az esélye a sikeres együttműködésnek. Amennyiben sikerült megkötni egy üzletet, az értékesítést követően a 3-3-3 szabály lép életbe, azaz keressük fel 3 nap, 3 hét és 3 hónappal később, hogy elégedett-e a termékkel/szolgáltatással, így biztosítva őt a kiemelt ügyféltámogatásunkról.

A termékbe kódolt növekedésben hisz Pásztor Dávid, a UX Studio vezetője. A statisztikák alapján abban az esetben érhetünk el jelentős növekedést, amennyiben termékünk legalább a felhasználók 40%-ának nélkülözhetetlen lesz. Mindaddig, ameddig ezt az értéket nem érjük el, a terméket szükséges fejleszteni. A UX szakember szerint a legfontosabb meghatározni, hogy mi az a kritikus folyamat, amin végig kell vezetnünk egy felhasználót a termék iránti elkötelezettséghez. Példaként hozható a Facebook, ahol a kezdeti időszakban egy felhasználónak a profilkép feltöltése, egy ismerős bejelölése, és egy bejegyzés közzététele szükséges ahhoz, hogy átlássa a rendszer működését és utána a rajongójává váljon. A termékünket megismertető „walkthrough” elemek ugyanakkor már nem elég hatásosak, mivel bannerként kezelik azokat a felhasználók, és olvasás nélkül kilépnek. A megoldás ehelyett az „empty state”, melynek segítségével az egyelőre üres képernyőkön magyarázzuk el a szükséges lépéseket.

A mikro elköteleződések fontosságát hangsúlyozta Kádas Péter, a 7digits online marketing ügynökség vezetője. Ezek kialakításához érdemes a weboldalunkat minél több aktivitást, érdeklődést, illetve elköteleződést kiváltó elemmel gazdagítani. Például blogbejegyzéseknél az értékelési lehetőségek, a szakmai tartalomhoz kapcsolódó kalkulátorok vagy a többlépéses űrlapok kialakítása jelentősen megnövelheti a leadek számát.

Tapasztalataink első kézből az IVSZ MENTA 2017 konferenciáról

Hacking

Ottlik Dávid, a neuromarketing szolgáltatást kínáló Synetiq ügyvezetője a videó marketinggel kapcsolatban adott a közönség számára hatékony tippeket. A kutatásaik során az eredmények azt mutatták, hogy fontos a videók legelején már a figyelem megragadása – merjünk provokálni. Videós tartalom gyártása esetén kiemelt fontos az érzelmekre történő hatás előidézése. Ha videónkban közelről mutatunk arcokat, illetve, ha hasonló embereket mutatunk, mint a célközönségünk, a nézők jobban tudnak azonosulni az üzenetünkkel. Fontos tudni, hogy a Facebookon közzétett videókat 85%-ban hang nélkül nézik a felhasználók, így mindenképpen érdemes a videókat feliratozni, hogy az üzenetünk eljusson a potenciális ügyfeleinkhez.

Gyakorlati tanácsokat kaphattunk a SEO és az Inbound Marketing vonatkozásában Nagy Gábortól, a Growthery online marketing szakértőjétől. A Pitch online marketing bloggal sikerült 8 hónap alatt a Google találati listájának első helyére kerülniük egy olyan népszerű kifejezésre, mint a keresőmarketing. Mi lehet a segítségünkre a találati lista előkelő helyeinek megszerzésében? Gábor szerint olyan tartalmakat kell írnunk, amelyek lekötik az olvasót és értéket adnak számukra. Érdemes figyelemmel követni versenytársainkat, hogy milyen helyeken jelennek meg, és az alapján meghatározni linképítési stratégiánkat. Továbbá a kulcsszókutatás mellett határozzuk meg azokat a kifejezéseket is, amelyekre szeretnénk megjelenni a találati listákban.

A leghatékonyabb Facebook marketing stratégiákról beszélt Farkas Zsolt, a 7digits digitális ügynökség társalapítója. A legtöbb hirdetés esetében ugyanazzal a pár hirdetéstípussal dolgoznak a marketingesek, azonban számos új hirdetési lehetőséget kínál a Facebook, melyeket érdemes megismerni. A posztok kiemelését érdemes elfelejtenünk, mivel más hirdetéstípusokhoz képest kevésbé hatékony, és a megszokott struktúra miatt nem reagálnak rá jól a felhasználók.

Stories

A konferencia zárásaként olyan nagy márkák képviselői mesélték el növekedésükhöz kapcsolódó történeteiket, mint a Red Bull Hungária, a Jófogás.hu, a Shinrai vagy a Car Throttle.

Takács Ákos, a Red Bull Hungária marketingmenedzsere kiemelte, hogy kiemelten fontos a célközönségünk igényeinek megfelelő ismerete. Az inspiráció megszerzéséhez érdemes lehet az irodából kimozdulni, hiszen a legjobb ötletek általában nem a négy fal között születnek meg. A Red Bull igyekszik a nagy költségvetésű sportesemény szponzorációk mellett olyan projektekkel is népszerűséget szerezni, melyek kisebb büdzséből is nagy nyilvánosságot eredményeznek. Ilyen alacsony költségvetésű ötlet volt például a magyar irodalom nagyjainak remekműveit feldolgozó Red Bull Pilvaker életre hívása, vagy az egyetemistákat stoppolásra biztató Red Bull Can you make it? versenysorozat elindítása.

Love Akpan úgy gondolja, hogy azzal sikerült elérniük a Shinrai több, mint tizenötszörös növekedését a cég indulása óta, hogy sikerült kialakítaniuk az emberekben a kriptovaluták iránti bizalmat. A cég kiemelt hangsúlyt fektet az ügyfelek teljes körű kiszolgálására, és díjmentes tanácsadást biztosítanak minden BitCoinnal és más kriptovalutával kapcsolatos kérdésre. A Shinrai hisz a lean fontosságában, minden felesleges veszteséget igyekeznek kiküszöbölni, és bátran bocsátanak ki egy MVP-vel félkész termékeket is.

Az adatelemzésen alapú kiegészítő szolgáltatásaira helyezi a hangsúlyt a Jófogást üzemeltető Schibsted – tudtuk meg Oláh Alexandrától, a cég marketing vezetőjétől. Nem alapoztak pusztán a hirdetésekből folyó árbevételekre, és olyan stratégiát alkottak meg a bevételek növelésére, mellyel a meglévő ügyfélbázist még szélesebb szolgáltatás kínálattal tudják megszólítani. Így például egy ingatlant meghirdető felhasználó számára egyaránt kínálnak hitelkonstrukciót és költöztetési szolgáltatást is a Jófogás nevében, partner szolgáltatók bevonásával.

 

Bár a konferencián nem hangzott el két hasonló növekedési történet, egy tényező minden esetben azonos volt: kiemelt hangsúlyt fektettek az adatok gyűjtésére és azok megfelelő felhasználására a marketing tevékenységben.