Kiállítottunk a berlini InnoTrans 2018 szakvásáron

2018/24/09
A német piacon is sikeresen debütált CLARE váminformatikai megoldásunk az InnoTrans 2018 keretében

Az InnoTrans 2018 rendezvényen közel 3000 kiállító, valamint több tízezer látogató jelent meg, így a rendezvény remek alkalom volt legújabb váminformatikai megoldásunk, a CLARE bemutatására a német piacon.

CLARE

A nemzetközi vasúti közlekedéstechnikai szakvásárra több kontinens cégei delegáltak kiállítókat és látogatókat egyaránt. Mint ahogyan a holland Transport Compleet konferencián is - melyen 2018.szeptember 4-6. vettünk részt -, a standunkhoz látogató érdeklődők többségét a BREXIT témaköre és annak kereskedelemre mért hatásai foglalkoztatták.

A konferencia remek alkalom volt nemzetközi kapcsolataink ápolására és új partnerkapcsolatok kialakítására is. A szakmai vásáron a jövő technológiái, és várható fejlődési irányai is bemutatásra kerültek, így új szoftvermegoldásunk remekül illeszkedett a tematikába és nagy érdeklődés övezte.

Innotrans 2018

A vásáron megismerkedtünk több magyar cég munkájával is, és örömmel láttunk, hogy hazánk közlekedéstechnikára szakosodott cégei is nagy számban képviseltették magukat. A szakmai vásárról sok új ismeretséggel és tapasztalattal távoztunk, és bízunk benne, hogy még több érdeklődővel találkozhatunk a következő, két év múlva megrendezésre kerülő  InnoTrans 2020-as kiállításon.

Probieren Sie unsere AI-basierte Sprachanmeldungsanwendung kostenlos aus!

Beschleunigen Sie Ihre Arbeit mit künstlicher Intelligenz! Mit Hilfe von Alrite können Sie ganz einfach ungarische Transkriptionen und Video-Untertitel für diktierte oder bereits aufgezeichnete Audio- und Videomaterialien erstellen. Die Anwendung bietet die Möglichkeit, Dateien zu speichern, Transkriptionen und Bildunterschriften zu bearbeiten und gemeinsam zu nutzen sowie erweiterte Suchoptionen durchzuführen.

Weitere Informationen