CLARE premier a Transport Compleet GO 2018 kiállításon

2018/12/09
2018. szeptember 4. és 6. között részt vettünk Hollandia egyik legnagyobb logisztikai rendezvényén, a Transport Compleet 2018 kiállításon.

A Régensnél úgy gondoljuk, hogy a különféle események, kiállítások kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy új termékeinket az érdeklődők személyesen is megtekinthessék, kipróbálhassák.

Ebből fakadóan kiállítóként vettünk részt a hollandiai Transport Compleet GO 2018 kiállításon, mely a régió egyik legnevesebb logisztikai eseménye. A kiállításon bemutattuk legújabb webes váminformatikai megoldásunkat, a CLARE-t, mely először került bemutatásra nemzetközi porondon.

CLARE

A logisztikai megoldásokra specializálódott kiállításon nagy számban jelentek meg az érdeklődők, valamint a kiállítók, így pontosabb képet kaptunk az igényekről és a holland piacon elérhető logisztikai megoldásokról is.

Régens Transport Compleet GO 2018

 

A rendezvény résztvevőit leginkább a BREXIT foglalkoztatta, vagyis hogy mire számíthatnak a kilépést követően a gazdálkodók, akik kereskedelmi kapcsolatban vannak a szigetországgal. A kérdés megválaszolása még várat magára, azonban látogatóinkat megnyugtattuk, hogy programunk biztosan lépést fog tartani a változással, így a kérdésre bármilyen válasz is lesz, a CLARE-ben bízhatnak.

A rendezvény során sikerült értékes partnerségeket kialakítanunk, a holland logisztikai szektor képviselőivel kapcsolatot építenünk, és megismerhettük a helyi innovációkat az ellátási lánc területén.

A sikeres bemutatkozást követően nem állunk meg, 2018. szeptember 18-21. között  találkozhat velünk Berlinben az InnoTrans kiállításon, hogy a német piacon is bemutassuk a CLARE-t.

Probieren Sie unsere AI-basierte Sprachanmeldungsanwendung kostenlos aus!

Beschleunigen Sie Ihre Arbeit mit künstlicher Intelligenz! Mit Hilfe von Alrite können Sie ganz einfach ungarische Transkriptionen und Video-Untertitel für diktierte oder bereits aufgezeichnete Audio- und Videomaterialien erstellen. Die Anwendung bietet die Möglichkeit, Dateien zu speichern, Transkriptionen und Bildunterschriften zu bearbeiten und gemeinsam zu nutzen sowie erweiterte Suchoptionen durchzuführen.

Weitere Informationen