Hol tart most a logisztikai ágazat digitalizációja?

2020. jan. 27.

Tavaly decemberben megjelent a Deutsche Telekom jelentése, melyben azt vizsgálta hol tart a német logisztikai ágazat digitalizáltsága. Több mint 2000 németországi vállalkozás bevonásával készült a jelentés, mely több érdekes információval is szolgált 

A jelentés szerint a cégek 40%-a használ valamilyen valós idejű árukövető rendszert és 77%-a a válaszadóknak a mesterséges intelligenciát látja a logisztikai ágazat jövőjeként. 

digitalizáció a logisztikában nagyon fontos az üzlet jövőbeni fejlődése szempontjából. A felmérésben résztvevő cégeknek több mint a fele (53%) már erre is fókuszálva alakítja ki üzleti stratégiáját. A cégek további 26%-a most vezeti be az első digitális projektjét. 

Az Európai Unió digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2019-es eredménye szerint fejlődik a vállalkozások digitalizálódása, de lassan növekszik az e-kereskedelem. Egyre több vállalkozás használja a felhőalapú szolgáltatásokat és a közösségi médiát a partnerekkel való kapcsolattartásra. Azonban az interneten árukat és szolgáltatásokat értékesítő kis- és középvállalkozások aránya nem változott az elmúlt években.  

Magyarország a 2019. éves eredmények szerint a 28 tagállam között a 23. helyen áll. Az egyik legnagyobb kihívást a digitális technológiák üzleti integráltsága jelenti, az eredmény jóval elmarad az uniós átlagtól. A vállalkozásoknak mindössze 14%-a használ vállalati erőforrás-tervezési szoftvercsomagot az információk különböző részlegek közötti megosztása érdekében. Az e-kereskedelem, a nagy adathalmazok és a felhőalapú szolgáltatások használata hasonló képet mutat. 

A versenyképesség és a megbízó általi elvárások kiszolgálása érdekében azonban hazánkban is már egyre több vállalat, beleértve a kis- és középvállalkozásokat is, ismeri fel a digitalizációban rejlő lehetőségeket és nyit az Ipar4.0 felé.  

Magyarországon is egyre inkább elterjednek a valós idejű árukövetéshez szükséges eszközök és a hozzájuk kapcsolódó rendszerek. Mára általános elvárás lett, hogy egy csomag vagy szállítmány teljes szállítási ciklusa végig követhető legyen és ezt akár a megrendelő/vevő is nyomon tudja követni. Számos fedélzeti eszköz, GPS berendezés, webes platform és mobilos applikáció létezik, ami lehetővé teszi a szállítmányok monitorozását. A logisztikai iparágban egyre nagyobb igény mutatkozik a megrendelő által is a rendelések közvetlen leadására és ezt követően az áru teljes útjának követésére. Az iparágnak így a különböző informatikai fejlesztések által lépést kell tartania a megváltozott igényekkelmelyhez a kézzel vezetett táblázatok, a telefonos egyeztetések, hosszú e-mail váltások nem elegendőek a megfelelő szolgáltatási színvonal biztosításához. 

A fentiek alapján egyre több cég indít vagy tervez beruházást informatikai fejlesztésekbe, melyekkel modernizálni, gyorsítani és egyszerűsíteni tudják a napi munkavégzésüket. Cégünk ilyen korszerű megoldások fejlesztésén dolgozik és számos, a logisztikai ágazatra specializált, akár multiplatform megoldáskínálunk ügyfeleink és leendő ügyfeleink számára, melyek hatékonyság növelését, az átlátható és automatizált folyamatokat és a gyors információátadást szolgálják. Célunk, hogy integrált rendszerek és webes platformok a kis- és középvállalkozások számára is elérhetőek legyenek, partnereink számára egyedi megoldásokat kínáljunk a volumennek és az igényeknek megfelelően. 

Forrás: Trans.info, Európai Bizottság, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete