A mesterséges intelligencia jelenlegi helyzete Európa 277 vezető vállalatánál

2019/ 19/06
A Microsoft és az Ernst and Young nemrég elkészített tanulmányában Európa 15 legnagyobb piacának 277 nagyvállalatánál mérte fel azok mesterséges intelligencia használati és fejlettségi szintjét, valamint kitért a technológiával kapcsolatos preferenciáikra is. A könnyebb és gyorsabb megértés érdekében összegyűjtöttük és vizualizáltuk a tanulmány legfontosabb adatait.

 

 

 

Mely AI technológiák számítanak a legfontosabbnak és a leghasznosabbnak?

A mesterséges intelligenciának manapság már számos területéről és alterületéről beszélhetünk a deep learningtől egészen a gépi látásig. Ezek mind más-más üzleti és társadalmi problémára nyújthatnak megoldást, így alapvetően saját alkalmazási területén mindnek megvan a maga fontossága. Ugyanakkor a kutatásban résztvevők felállítottak egy sorrendet ezen technológiák egymáshoz viszonyított fontosságáról és nyilatkoztak az előnyben részesített telepítési módszerekről is.

A felmérésben leggyakrabban előforduló technológia kétségkívül a machine learning, vagy másnéven a gépi tanulás volt. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy az AI technológiák ezen területe alkalmazható a legtöbb feladatra és a legváltozatosabb esetekben. Az okos robotikát is meglehetősen fontosnak találták a megkérdezett vállalati szakemberek főként az abban rejlő fejlődési lehetőségek miatt.

A mesterséges intelligencia telepítésénél többen használnak legalább részben felhő technológiákat. Ennek a legnagyobb előnye, hogy az igény esetén könnyebben bővíthető, mint egy saját szerver üzemeltetésekor. Ugyanakkor ez szembe mehet a vállalat szabályzataival és irányelveivel. Ilyen esetekben kerül előtérbe az on premise telepítés.

 

Mire használják a cégek leginkább a mesterséges intelligenciát?

A jelenlegi AI megoldások számos feladat elvégzésére betaníthatók, mégis funkciójuk alapján 5 fő kategóriába lehet sorolni azokat: predikció, automatizáció, információszűrés, perszonalizáció és megoldások ajánlása. A tanulmány résztvevőinek ezek közül a kategóriák közül kellett kiválasztaniuk a cégük számára legrelevánsabb és legjobban hasznosítható csoportokat.

A predikciót használják a legtöbben

Az összes cég 74%-a találta relevánsnak a különböző predikciós megoldásokat, amely közel sem meglepő, mivel éppen az ilyen feladatok végrehajtásában nyújt kiemelkedő teljesítményt a mesterséges intelligencia. Az AI ezen funkciója főként azon vállalatok számára nyújthat hatalmas segítséget, akik hatalmas és változatos fogyasztói táborral rendelkeznek. Megfelelően összegyűjtött és strukturált adatokból következtethetünk a konverziós és lemorzsolódási arányokra, osztályozhatjuk a generált leadeket és számos lehetőségünk van különböző típusú elemzések elkészítésére. Az előrejelzések mindemellett nagyon hasznosnak és gyakorinak bizonyultak az olyan cégeknél is, akik sok mechanikus berendezést működtetnek. A gépek karbantartási és lecserélési idejének előzetes megállapításával ugyanis minimalizálható a meghibásodások okozta leállások hossza.

Intelligens automatizáció a rutinfeladatok megszüntetésére

Jelenleg az irodai munkák 20-30%-a számít olyan ismétlődő feladatnak, amely remekül megoldható lenne egy-egy specifikus mesterséges intelligencia alkalmazásával. Ez egy olyan átlag, amely osztályonként és tevékenységi körönként eltér, így például a banki, a pénzügyi, vagy a HR területek nagyobb hasznát veszik majd az ilyen megoldásoknak, mivel az ő munkájuk nagyobb részben automatizálható. Ismétlődő feladatnak tekinthetők a hatalmas mennyiségű információk feldolgozásával járó munkafolyamatok is. Egyre jobban körvonalazódik az a trend, amely az ilyen feladatokra chatbotokat és okos személyi asszisztenseket alkalmazna, így biztosak lehetünk abban, hogy ezek a technológiák egyre nagyobb szerepet kapnak majd a jövőben.

Hatékony döntéstámogatás információszűréssel

Hasonló alkalmazási területnek számít az információk oly módon történő kiszűrése, amely megfelelő módon támogatja a döntéshozók munkáját. Ugyanakkor itt nem a tartalmi lényeg, hanem a döntés szemszögéből releváns adatok kiszűrésén van a hangsúly, amely sokkal nehezebb feladatnak ígérkezhet az adott AI betanításánál. Ebből kifolyólag a felhasznált tanítási és feldolgozandó adatoknak is sokkal rendezettebbnek és kifinomultabbnak kell lenniük.

A perszonalizáció szinte kötelező lesz

A jövő fogyasztója csak azokra az üzenetekre fog reagálni és választ adni, amelyeket teljes mértékben rászabták. A perszonalizáció mind ez idáig időigényes és fárasztó feladatnak bizonyult az információfeldolgozás lassúságából kifolyólag. Az emberek már most is rengeteg információt osztanak meg különböző digitális interakcióikkal, és ennek az információnak a mennyisége csak növekedni fog. Ezek értelmezése és helyes feldolgozása a kulcs a hatékony perszonalizációhoz és pont ez az a feladat, amelyet a mesterséges intelligencia képes levenni a vállunkról.

Visszatérő problémák automatikus megoldása

Bár a kérdést megválaszoló vezetők csupán 24%-a érezte cége szempontjából hasznosnak a felhasználási módok utolsó elemét, a jelentőségük annál nagyobb. Lényegében bárki, aki ügyfélszolgálattal rendelkezik és részben vagy teljes mértékben automatizálni szeretné azt hasznát venné egy olyan mesterséges intelligenciának, amelyet problémák automatikus megoldására képeznek ki. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a megannyi rögzített bejelentés és az azokra adott válaszok alapján létre kell hozni egy megoldások tömkelegét tartalmazó adatbázist. Az új bejelentéseket az NLP segítségével egy AI feldolgozza, majd bekategorizálja a problémát valamely korábban megalkotott csoportba és ez alapján ad választ arra. A felhasználási mód fontossága biztosan nőni fog, mivel a segítségével hatalmas mennyiségű idő takarítható meg nem beszélve az ügyfélszolgálati részlegek üzemeltetési költségeiről.

 

 

 

 

 

 

A kutatásban résztvevő cégek mesterséges intelligencia fejlettségi szintje

A megkérdezett 277 vállalatnak be kellett sorolniuk cégüket az alábbi csoportokba az alapján, hogy mennyire használnak mesterséges intelligencia megoldásokat mindennapi tevékenységük során. Az így kialakult összkép Európa vezető vállalatainak AI fejlettségi szintjét tükrözi. Ennek érdekessége, hogy csupán 10 vállalat jelölt fejlett használatot, vagyis csak ők azok, akik cégükön belül több bonyolult folyamatban is mesterséges intelligenciát alkalmaznak. Ugyanakkor sokan vannak már a tesztelési és a részleges használat szakaszában. Ők pár éven belül valószínűleg tovább lépnek a következő fázisokba. További érdekesség, hogy 20 cég nyilatkozott úgy, hogy nincs folyamatban lévő AI fejlesztése és valamilyen okból kifolyólag nem is tervez ilyet a közeljövőben.

Ez a diagram bátorító lehet mindazon vezetők számára, akik még nem kezdték el tevékenységük mesterséges intelligenciával történő optimalizálását és továbbfejlesztését. Az élen lévő cégek láthatóan nagy potenciált sejtenek és sokat várnak el a különböző AI megoldásoktól, de jól látszik, hogy ennek ellenére még előttük is sok fejlesztés áll.

Forrás: Microsoft

 
 
Szeretné Ön is hasznosítani vállalkozásában a mesterséges intelligenciát? Ismerje meg AI megoldásainkat!
 
 

Probieren Sie unsere AI-basierte Sprachanmeldungsanwendung kostenlos aus!

Beschleunigen Sie Ihre Arbeit mit künstlicher Intelligenz! Mit Hilfe von Alrite können Sie ganz einfach ungarische Transkriptionen und Video-Untertitel für diktierte oder bereits aufgezeichnete Audio- und Videomaterialien erstellen. Die Anwendung bietet die Möglichkeit, Dateien zu speichern, Transkriptionen und Bildunterschriften zu bearbeiten und gemeinsam zu nutzen sowie erweiterte Suchoptionen durchzuführen.

Weitere Informationen